A november a jazz hónapja. Újvidéken most kezdődött a Jazz Fesztivál, Szegeden pedig két hete ért véget a Jazz Napok. Ez utóbbiról szeretnék beszámolni, noha valójában nem értek a jazzhez, hallgatni viszont szeretem. Már évek óta Szegeden élek, tehát még a helyszín is adott számomra, mégis ez volt eddig az első Jazz Napom. Mindennek oka az úgy tűnik, még mindig luxusszámba menő jegyár, amiért persze nem a szervezőket (Private Music) kell hibáztatnunk, hiszen az igényes, nemzetközi jazz zenészek honoráriumát a kevés (?) támogató miatt valamiből ki kell fizetniük. Mégis szomorúan tapasztaltam, hogy a Jazz Napok közönsége, ha szabad ilyen megfigyelést tennem, javarészt középkorú, dolgozó emberből állt, az egyetemista jazz-rajongó réteg pedig (ahogy ezt néhány sokuk véleményének a meghallgatása után konstatálhatom) arra vár, hogy egyszer, már az előbb említett réteg tagjaként végre eljuthasson Szeged eme kultúreseményére.

A 2009-es év IH Rendezvényközpontban megrendezett két napos „fesztivál” ígéretes programot kínált.

November 7-én, szombaton a Szaniszló Quintet nyitotta a Jazz Napokat. Szaniszló János számára az idei jazzfesztivál az évfordulókról szóltak: ugyanezen a színpadon éppen harminc évvel ezelőtt lépett fel a Hat Szív zenekar tagjaként, illetve idén ünnepelte hatvanadik születésnapját is. Alkalmi együttesével most azt próbálták a hallgatóságnak bebizonyítani, hogy a jazz az egyetlen olyan zenei irányzat, mely minden műfajt magába képes fogadni. Ennek alátámasztásául népzenei, latinos, komolyzenei és bluesos alapokkal, illetve jegyekkel tarkított jazz számokat játszottak. Szaniszló kommentárjai azonban nem biztos, hogy emelték az est színvonalát. Szaniszlóék után a színpadon a Marilyn Mazur (aki Miles Davis dobosaként vált ismertté, de olyan híres szaxofonossal is játszott együtt, mint Jan Garbareg), Josefine Cronholm (svéd énekesnő és színésznő), illetve Krister Jonsson (gitáros) alkotta kortárs skandináv jazzes formáció lépett fel. A legkatartikusabb élményt számomra ők nyújtották. Az est záró fellépője a Jazz Napokon most másodszor résztvevő Larry Coryell volt (korábban a 80-as évek elején járt Szegeden), aki a jazz-rock úttörőjeként ismert. Kék gitárján többek között egy olyan számot játszott a közönségnek, melyet minden este előad feleségének, ezzel bizonyítva szerelmét. Az első jazz-nap Larry Coryell és Krister Jonsson közös zenélésével végződött.

November 8-án, vasárnap a Jazz Napok hagyományához megfelelően először egy magyar jazz együttes lépett a színpadra. Idén ez Bacsó Kristóf Quartetje volt. A Bacsó Kristóf (alt szaxofon)– Fekete-Kovács Kornél (trombita, szárnykürt) – Szandai Mátyás (bőgő) – Baló István (dob) alkotta formáció kiváló kezdésnek bizonyult, mégis azt kellett tapasztalnom, a magyar közönségnél még mindig jelen van az a bizonyos negatív attitűd, hogy inkább a (külföldi) nagy, ismert nevekre kíváncsi. Noha Bacsóékon is szép számmal voltak, mégis, csak a második fellépő kezdésére foglalták el a nézők szinte az összes széket. Ez a bizonyos második fellépő pedig az örmény tangóharmonikás Yengibarjan, a cimbalmon játszó Lukács Miklós és Dresch Mihály (fa és nádfúvó) triója volt. Mindhárom zenész kiválósága vitathatatlan, és mindhárman olyan jazzt játszanak, amely szervesen magába építi a népzene világát, azonban a trió meghatározó alakja mégis csak Yengibarjan volt, hiszen repertoárjukon javarészt az ő kultúrájából, az örmény és kurd zenei hagyományból táplálkozó darabokat élvezhetett a nagyérdemű. Boldog voltam, hogy hallhattam őket. Az idei Jazz Napok az amerikai Dr Lonnie Smith és „kísérőinek” (Jonathan Kreisbergnek és Jamire Williamsnek) a zenélésével zárult. A Hammond orgonán játszó „jazz guru” először járt Magyarországon, éppen ezért igazi unikumnak számított. Azt hiszem, méltó befejezése volt a „füstös groove-jazz” az idei szegedi Jazz Napoknak.

A Szegedi Jazz Napok harminc éves múltra tekint vissza, és a 2009-es program meghallgatása után azt hiszem, valóban azt lehet kívánni, hogy tartson minél tovább.