Az East West Theatre Company (Szarajevó/Bosznia-Hercegovina) Nórája (rendező: Haris Pašović ) divatos szóval élve közönségbarát. Dinamikájával, pazar díszletével, jelmezeivel, szükségesen rövid időnként megnevettető poénjaival eléri, hogy a néző a két óra húsz perces szünet nélküli előadás után azt mondja, észre sem vette, hogy ennyi idő elmúlt. Az előadás technikailag kétség kívül tökéletes. Hatásos. A rendezés is. A színészek maximálisat alakítottak – technikailag.

Lehet-e a női emancipációkérdéséről szólóXIX. századi dráma aktuális, érdekes a mai nézőnek? Ibsen nagyon jólélekismerővolt, és a Babaház (magyar fordításban is Nóra) című darabja remekmű. Alapvető, az emberi önállóságra, függetlenségre, szabadságra vonatkozó kérdéseket tesz fel. Nóra – a naiv, butuska, babafeleség egy este alatt, a szemünk előtt történő felnőtté válása olvasva is, jó színházi adaptációban is katarzisként hat minden egyes alkalommal, ma is.

A szarajevói társulat előadása maximálisan igyekezett aktualizálni a darabot. Egy mai sznob, üresfejű, újgazdag fiatal házaspáréletét mutatja be, akiknek az életében két (fontos) dolog van: a pénz és a szex. A bemutatott világ nem túl bonyolult. A mellékszereplőkéletét ugyanezek a dolgok mozgatják. A helyszín identifikálhatatlan. A színpadkép skandináv lakást idéz: szürke, ezüst, fekete, fehér. Letisztult, minimalista stílus. Középen egy fehér mű karácsonyfa, mellette jobbról egy mp3 lejátszó, amiről kihangosítva olasz sláger szól, balról egy hatalmas képernyőjű számítógép. Nóra és Tornvald magas, tökéletes testalkatú, ápolt emberek. Nem teljesen világos, Skandináviában vagy Olaszországban vagyunk-e. Az előadás folyamán a zavarunkat csak erősítik az időnkénti balkán utalások. Tornvald balkán lánykának szólítja Nórát, kiderül, az a bizonyos életmentő utazás Dubrovnikban volt… Számomra indokolatlannak tűnik egyes szerepek megváltoztatása is. A dada férfi, Krogstad pedig nő. Az előadás alatt végig azon gondolkodtam, hogyan oldják meg a végén Kristina és Krogstad kapcsolatának leleplezését. Persze, kézenfekvő. Legyen homoszexuális jelenet a darabban, attól lesz igazán aktuális, érdekes… jó hosszú többször ismétlődő csókolózás a két színésznő közt. Nyilván a romlott világot érzékeltetendő…

Nincs ebben az előadásban egyetlen tiszta, pozitív szereplősem. Tornvald és Nóra egymás iránti „szerelme” sem igazi. Ha máskor nem, kiderül ez a Krisztinával való utolsó találkozáskor, mikor mindenki (Nóra, Krisztina, Tornvald) mindenkit ölel, fogdos, csókol. Nincsenek árnyalatok, vagy ha vannak is, az előadás teljességében elvesznek. Az előadás kezdetétől fogva azt vártam, hogy mikor jelenik meg Nórában valami jele annak, hogy a darab végén, a tetőponton komolyan lehet majd venni. De a karakter túlságosan üres, bohóckodó (ripacskodó) ahhoz, hogy hinni lehessen neki a nagyjelentben. Nem is hittem el. Egyetlen komoly próbálkozást sem. Az előadásból hiányzik a dráma. Elsősorban Nóra hiteltelen figurája miatt, másodsorban az egyformán, kivétel nélkül romlott többi szereplő miatt.

Valószínűleg megközelítőleg hiteles a bemutatni kívánt világ képe. Talán tényleg élnek így emberek. De ezeknek az embereknek a szájából idegenül hangzanak azok a szavak, amiket minden érett felnőtt ember meg kell hogy értsen, fel kell hogy vállaljon.