Ágens Düh című előadásáról számos kritika olvasható. Nagyjából már mindent elmondtak/leírtak róla. Olyan előadás ez, ami után jól esik az embernek egyedül lenni. Hogy a csendben időt adjon a lelkének, hogy a helyére tegye a benyomásokat.

Az előadás tematikája, szimbolikája, motívumhálózata ősi elemekre épül. Az értelmezők a különböző világvallások ötvözéséről beszélnek. Istenkereső ateizmusról.

A színen három ember: egy asszony, egy lány és egy férfi. A színpadon egy óriási festett mandala. Félkész – alakulóban lévő. Az asszony középen áll, a lány előtte ül. Egy hatalmas köldökzsinór köti össze őket. Az előadás a férfi arab nyelvű szakrális énekével kezdődik. Könyvet tart a kezében és énekel. Hosszú perceken át, hátborzongatóan gyönyörűen.

Egy következő jelentben a férfi mikrofont tesz az ősanya elé, aki elkezdi a III. Richárd híres monológjára épülő szövegét mondani – kantálni. „Elhatároztam, hogy gazember leszek (…) A titkos bűnt, amelyet elkövettem, más emberek súlyos terhére róttam.” – halljuk újra-újrakezdve. Mindaddig, míg a mandalát festő férfi – a szertartást vezető pap – vissza nem megy hozzá és a mondat közepén visszaveszi a mikrofont, majd a rituálé következő pontjaként elvágja a köldökzsinórt, és mindkét nő oldalára fűz belőle egy-egy darabot.

Ezután elkezdődik a „játék”. Ősi ösztönök játéka. A két nő eteti egymást (anya és lánya? Miután leváltak egymásról már inkább talán vetélytársak, vagy hasonmások. Két egymással és egymásért küzdő nő. A leválást követően a szerepek felcserélhetőek, de az egymást feltételező viszony változhatatlan.), miközben a pap egy hatalams vasrúd (fallosz) hegyes végével a földbe (mandala – kozmosz-szimbólum) szúrva köröz. Másik jelenetben a férfi és a lány szexuláis tevékenységét az anya/vetélytárs szakítja meg: szakítja le a lányt a férfiról. Ezután a lány nem fogadja el az ételt az anyától, aki kér, parancsol, kétségbeesik, felad. A küzdelmek meglehetősen ironikus, komikus örömzenélésbe torkollnak: aluljárókból ismerős képben egyesül a három fél: gitár, furulya a kezükben, szelídségtől, örömtől sugárzik az arcuk, énekelnek: a szeretet mindenkié, a szeretet mindenkié, csak meg kell keresni a forrását, a szeretet mindenkié. Folytatódik ez az ének perceken át, a szeretet helyett az öröm, a kedvesség, a jóság, a türelem, a szelídség stb. kerül be a dalba, utoljára pedig a düh. Többször egymás után, majd a szelíd hangokat eszelős, őrült állati zajongás veszi át. Hosszú perceken át. Felszabadul játszókból, nézőkből az a bizonyos düh, ami mindenkié, aminek csak meg kell keresni a forrását.

Világvallások és ateizmus? Küzdelem az ételért, a fajfenntartásért, az életért – profánul, egyszerűen. A Düh című előadás az emberi élet alapkérdéseit teszi fel. Válaszként pedig ott van előttünk, és újra megjelenik bennünk az ősi érzés, a düh.

Persze, hogy mindez mégse legyen annyira egyértelmű, és nehogy azt gondoljuk, hogy részesei vagyunk valami nagyon ősi és nagyon emberi dolognak, az előadás keretek közé szorított. A közönséget ugyanis a főszereplőnő méltatlankodása fogadja: miért jöttek már be, mondták-e, hogy tessék, be lehet jönni? Azután a technikusok és a játszó társak felé kezdődik egy hosszú zsörtölődés: miért a totálfény, nem gondolják-e, hogy ha már a közönség bejött, le kellene venni a fényt? Miért nincs a füstölőben tömjén, mikor az olyan drága volt? És hogy mennyit próbáltak ők előadás előtt, és mennyire fájt, míg felrakták neki a maszkot. Az előadás végén visszazökkenünk ugyanebbe a szituációba. Utasítások a technikusoknak stb.

Az előadás természetesen nyitott marad. Ennek az ősi – ha úgy tetszik szakrális – világnak nézői, játszói vagyunk. Kilépve a régi zsinagóga udvarára azonban visszük magunkkal a bennünk rejlő ősi dühöt. Amiről most már – megnyugtatóan – tudjuk, hogy nem csak a miénk.

szereplők: Ágens, Madák Zsuzsanna, Philipp György
jelmeztervező: Szűcs Edit
zene: Cser Ádám, Árvai György
mandala-rajz és kivitelezés: Philipp Judit
maszk: Károlyi Balázs
hang: Boudny Ferenc
fény: Kormosói Róbert
produkciós vezető: Kulcsár Viktória
koreográfus: Gergye Krisztián
író, rendező: Ágens