Régen nem érdekeltek a politikusok. Ma emiatt – a sok év távlatából visszatekintve –, egyrészt szégyellem magam, másrészt most döbbenek rá arra a kimondhatatlan pusztaságra, amelyet az ő igazi felfedezésük hiányában éveken keresztül úgynevezett szellemi életként kellett élnem, hiszen csak mostanra láthattam be, hogy a politikusok a legfontosabb és legszexisebb szereplői életünknek, történelmünknek, társadalmunknak, gazdasági, művészeti és hitéletünknek.
"...nem meglepő, hogy a kétnyelvű gyermekek titokban mérlegelni kezdik, melyik nyelv teszi őket társadalmilag elfogadottabbá. Tudják, hogy az emberekben egyfajta ellenérzés él a mássággal szemben, még ha a politikai korrektséggel vagy a proklamált multikulturalizmussal is próbálják leplezni."
Az idei program, tanulva a tavalyi év hibáiból másként épül majd fel. Az idén inkább az egyes szerzőkre koncentrál a Fesztivál, és a kerekasztalbeszélgetéseket mellőzve, szerzői esteket rendeznek a szervezők. A II. Irodalmi Fesztivál vendégei lesznek többek között: Dušan Kovačević, Lazar Ristovski és Zoran Živković Szerbiából, Katharina Hacker Németországból, Zoran Ferić Horvátországból, drMáriás és Balázs Attila Magyarországról. A beszélgetések helyszíne: a Szabadegyetem Amfiteátruma. Lesz Multietnička Atrakcija, Inje és sok más koncert a Basch-házban, és természetesen kiállítások is. Az idei fesztivál február 25 és 27-e között kerül megrendezésre. A Fesztivál programjaira, amelyek részben illetve többek között a Symposion közreműködésével valósulnak meg, a belépés ingyenes.
Konkrét elmélet nem épül fel munkáim mögött, nem szeretem a belemagyarázott, beleerőltetett megfogalmazásokat, amelyek a művészettörténetben oly divatosak, viszont kétségtelenül van egy bizonyos hangulat, ez a bizonyos városi légkör, ami rögzül bennünk nap mint nap az utcákon járva. Mióta az eszemet tudom vonzottak a sikátoros, lerobbant, kopott környékek, helyek. Mint például a szabadkai Szabadegytem melletti fel nem épült mozi, vagy a vasúti rendező pályaudvarok, gyártelepek világa.
A Symposion Lift-program ezúttal Szabadkán bukkan fel. Február 18-án este 21, 00 órákor Ricz Géza kiállítását Molnár Edvárd fotóművész nyitja meg a Bash-házban. A kiállítást a kultikusTudósok zenekar koncertjeköveti.
Konkrét elmélet nem épül fel munkáim mögött, nem szeretem a belemagyarázott, beleerőltetett megfogalmazásokat, amelyek a művészettörténetben oly divatosak, viszont kétségtelenül van a vásznaimonegy bizonyos hangulat, ez a bizonyos városi légkör, ami rögzül bennünk nap mint nap az utcákon járva. Mióta az eszemet tudom vonzottak a sikátoros lerobbant, kopott környékek, helyek. Mint például a szabadkai Szabadegytem melletti fel nem épült mozi, vagy a vasúti rendező-pályaudvarok, gyártelepek világa. Minden városnak, sőt környéknek meg van a maga „szaga”, ami mintegy hangulat lenyomatként vissza-visszatér.